FAQ: Brazil bajnokság, Campeonato Brasileiro.

Indoklás: fogalmam sincs, hogy mitől esik az Atletico-MG szorzója, de ha már így van, akkor úgy gondolom érdemes megpróbálnunk kihasználni mindent. A vendégeknél ugyanis jelenleg elég nagy gondok vannak! Minden a szeptember végi, némileg váratlan Libertadores Kupából való kieséssel kezdődött, arra a kupasorozatra tették fel ugyanis az egész szezonjukat, a brazil bajnoki küzdelmeket eléggé félvállról vették. Minden jól is haladt egészen az elődöntőig, ahol nem is várt rájuk verhetetlen ellenfél (az argentin Colon személyében), de mégis beletört a bicskájuk. Ettől a váratlan pofontól pedig annyira összezuhantak mentálisan, hogy azóta szinte csak bukdácsolnak (1 GY – 1 D – 3 V mérleg és 6:11 gólarány). A legutóbbi-, demoralizáló (1-4) vereségüket követően ki is rúgták tőlük Rodrigo Santana “mestert”; az utódját pedig 2 nap alatt még nem sikerült megtalálniuk, így jelenleg edzőjük sincs! De ami még ennél is nagyobb gond, hogy ma nem számíthatnak majd többek közt: Cazares (legeredményesebb játékos, támadó középpályás, 17/4), Nathan (2. legeredményesebb játékos, szélső, 16/4), Chara (3. legeredményesebb játékos, szélső, 18/3), Otero (szélső, 10/2), Geuvanio (szélső, 19/0), Jair (védekező középpályás. 9/1), R. Martinez (védekező középpályás, 7/0), Guga (védő, 11/0 + 4 gólpassz), Victor (1. számú kapus, 9/0), Wilson (3. számú kapus, 3/0) és Michael (4. számú kapus, friss igazolás, 0/0) játékára sem! Így először is kiesik tőlük a támadó potenciáljuk ~ 50 %-a; másrészt óriási kérdés náluk mára, hogy ki álljon a gólvonalra?! 2 napja ugyanis még Cleiton (2. számú kapus, 13/0) sem volt teljesen egészséges, így szerintem mára sem fogják tudni összefoltozni… Egyes brazil források szerint mégis az ő játékát fogják majd erőltetni, más információk szerint Wilsonét. Hétfőn egyébként a mindössze 22 éves, saját nevelésű Fernando (5. számú kapus, 0/0) ült a kispadon, és én el tudom képzelni, hogy ma ő kap majd lehetőséget… De bármelyikük is fog játszani, az biztos, hogy nagyon sebezhető lesz hátul az Atletico-MG; elől pedig az, hogy a már 39 (!) éves Ricardo Oliveira (korábban: Valencia, Betis, AC Milan) a lehető “legjobb” választásuk, az már szinte kínosan vicces helyzet… Ezek után hiába gyengébb papíron az újonc CSA kerete; illetve nekik is van 3-4 jelentősebb sérültjük (köztük az 1. számú kapus: Jordi), még így is a kieső helyen lévő kiscsapatban bíznék meg jobban. Nekik ugyanis legalább egyértelműen van motivációjuk arra, hogy jó eredményt érjenek el! Ezzel szemben a vendégek jelenleg csak hitehagyottan tengődve várják az új edzőjük kinevezését, a nemzeti válogatottak összetartásairól hazatérő társaikat, illetve vélhetően már a szezon végét (is)… Az Alagoano pihentebb is. Tippem: 1-0

Végeredmény: 2-2 => A tipp NYERT!