[:hu]Indoklás: 2 viszonylag rossz formában játszó lány találkozik egymással, de a nagyobb mentális összeszedettség és a hazai közönség támogatása egyértelműen Alize Cornet (43. a világranglistán) mellett szól. A francia lánynak egyébként is ez a legjobb borítása (~ 300 mérkőzés, 62 %-os sikeraránnyal), és tavaly is egészen az 1/16 döntőig jutott itt a Garroson, ahol csak Venus Williamstől kapott ki. Akkor sem topformában érkezett Párizsba, de láthatóan nagyon motiválta az, hogy hazai pályán bizonyíthat, és extra teljesítményt tett le az asztalra! Idén eddig minden tornáján elég nehéz sorsolást kapott (Riske, Bouchard, Svitolina, stb.), így nem csoda, hogy csak Rómában tudott meccset nyerni a felkészülés alatt. Babos Tímea (35.) gyenge évére viszont egyszerűen nincs mentség… Párosban bárki áll is mellette, mindig jól szerepel, de egyéniben azon kívül, hogy behúzta a nem túl nívós budapesti tornát, semmit sem tett le idén az asztalra… 10 első körös kiesése van már idén, valamint 3 második fordulós (le)szereplése, ami eszméletlen mélyrepülés a tavalyi sikerei után! Pedig fizikálisan egészen áprilisig rendben volt, ott sérült csak meg picit. A bajok inkább a mentális gátakban keresendők nála… Úgy gondolom még mindig nem elég kitartó és összeszedett, hajlamos hisztizni és összezuhanni, így pedig gyorsan ki fog a top40-ből is zúgni… A salak egyébként sem a kedvenc borítása (~ 120 meccs, 59 %-os mutató), így ma nem sok esélyt adok neki a rutinosabb és koncentráltabb francia ellen.
6-2, 6-7, 6-2=>NYERT![:]
