FAQ: amerikai futball, NFL. A tipp értelmezése, hogy legalább 3 pontos különbséggel nyer a Cleveland.

Indoklás: Hatalmas a hype Clevelandben, ugyanis Odell Beckham Jr. érkezésével mindenki hatalmas elvárásokat alakított ki a csapattal szemben: a Browns utoljára akkor zárt pozitív szezont amikor Amerikában még egy bizonyos George W. Bush volt az elnök. OBJ érkezése után egybehangzóan mindenki rájátszásba, sőt, akár Super Bowlba várja őket. Még Vegas szerint is nagyon valószínű a rájátszásba kerülésük: a sorsolásukat tekintve szerintem is reális esélyük van erre, 9-7/10-6-os szezont várok tőlük.

Baker Mayfield tavaly debütált a ligában, ahol 14 találkozón lépett pályára, de meglepően jó játékot tudott produkálni egy gyenge csapatban: 3725 yardot szerzett (266 yds/mérkőzés), mellé 27 TD passzt osztott ki.  A tavalyi Brownsban egy másik rookie, Nick Chubbnak is fontos szerepe volt, ugyanis ő volt az első számú futó, ami idén sem fog változni. Chubb az első évében majdnem elérte az 1000 yardot, ami egy ilyen csapatban, ilyen támadófal mögött hatalmas teljesítmény.

Akikre érdemes lesz figyelni a mai este folyamán (is): a két elkapó (WR), Odell Beckham és Jarvis Landry hatalmas barátok, még az LSU egyetemen tanultak és fociztak együtt pár évvel ezelőtt, ahol igazi Dynamic Duo volt a két elit elkapó. Mayfieldnek nagyon könnyű dolga lehet, főleg Beckhammel, aki a liga egyik, ha nem a legjobb elkapója. Tömni fogja őket labdákkal, főleg azért, mert kevés olyan secondary van a ligában, amely képes lenne levédekezni ezt a WR párost.

Védelem szempontjából is sokkal erősebb a Browns, ugyanis Myles Garrett, illetve Olivier Vernon kiváló pass rusherek ( passz-siettetők), akik nem fogják Mariotát élni hagyni. Sheldon Richardson Larry Ogunjobival kiegészülve remek belső párosítást alkotnak majd a falban, míg a két linebacker, Kirksey és Schobert a futásokat fogják megakadályozni. Az egyetlen gyenge pontja a clevelandi alakulatnak a támadófal, de ezen kívül minden poszton sokkal erősebbek, mint a Titans.

Mariota bust. Egyértelmű volt ez már tavaly is, ugyanis az egész szezonban 11 TD-re volt képes, emellett 8 alkalommal adta el a labdát az ellenfélnek (interception). Ahogy tavaly, várhatóan idén is főleg a futásokra fog építeni a Titans, amivel eléggé felpörög a játék, ugyanis futójáték esetén nem áll meg az óra. Két futót emelnék ki, az egyik Henry, aki átlagban 3,7 yardot szerzett labdacipelésenként, illetve 5 TD-re volt tavaly képes, míg az ex-Patriotsos Dion Lewis igazából two-way futó volt, vagyis egyszerre játszott komoly elkapó és futó szerepet is: 517 yardot futott össze, míg 400 yardot kapott el. Utóbbinál az az érdekes, hogy 67 passz ment felé, ebből 65-öt lehalászott a levegőből.

Mivel a Titans nem nagyon épít a passzjátékra, így nem is nagyon rendelkeznek komolyabb elkapó egységgel, a legjobbjuk idén érkezett: Humphries a Tampát hagyta ott a Titans kedvéért, de ő egy kifejezetten gyenge elkapó szerintem.

A Browns linebacker párosa felveheti a harcot ma a Henry-Lewis futópárossal szemben, míg Myles Garrették nem fognak túl sok időt hagyni Mariotának a passzolásra. A másik oldalon viszont nagyon ülhet a Beckham-Landry-Mayfield trió, így az ő győzelmüket favorizálom. Simán belelátok egy kiütéses hazai sikert is, de egy field gólnyi különbség biztosan lesz közte.

Végeredmény: 13-43 => A tipp NEM nyert!