Indoklás: zsinórban 3. alkalommal fogadunk a Chelsea ellen, és mivel eddig még sosem buktunk ezen a bolton (1 W – 1 P), úgy gondolom ismét érdemes továbbvinni a gondolatmenetünk. Főleg azért, mert az alapcsapatuk mindössze 2 napja játszotta az angol Szuperkupa döntőt, 4 nap múlva pedig már Premier League meccsük lesz, így a mai pénzszerző találkozót bizonyára ismét zömében az ifistáikkal kevert cseresorukkal nyomják majd le. Ráadásul elég nagy belső gondok vannak náluk továbbra is, hiszen egyik balhé váltja náluk mostanság a másikat… Ezen a nyáron már lehetett hallani velük kapcsolatban olyasmit is, hogy Abramovics eladja a klubot, mert ki akarják toloncolni Angliából… Aztán edzőt váltottak és a korábban elég sikeres Contét most az a Sarri váltotta, akinek szakértők szerint túl nagy falat lesz egy ekkora csapat irányítása… És mivel idén lemaradnak majd a Bajnokok Ligája küzdelmeiről, így a nyáron a legtöbb húzóemberük (Courtois, Kanté, Fabregas, Willian, Hazard, Giroud) elkezdett más klubokkal tárgyalni az esetleges eligazolását illetően! Courtois például a héten már elkezdte bojkottálni az edzésre járást, hogy kikényszerítse a Spanyolországba való hazaszerződését… Finoman szólva sem ideálisak tehát náluk jelenleg az állapotok a profi élsporthoz, így egyáltalán nem lepne meg, ha ezt a felkészülési meccset is bebuknák. Főleg, hogy a francia Lyon elég jól játszott a Wolfsburg (2-0), a Fulham (4-0), a Benfica (3-2) és az Inter (0-1) ellen is már a nyáron, amik azért nem rossz együttesek! Tippem: 0-0, 0-1
Eredmény: A rendes játékidő eredménye 0-0. => A tipp NYERT!
