FAQ: ATP Monte Carlo.

Indoklás: Nehéz megmondani, hogy mitől látják a bukik nagyjából 65%-os favoritnak Jeremy Chardy-t (42.), hiszen annyira jó salakosnak azért nem számít, és nincs is akkora formában. Még év elején kifogott egy jó hetet Brisbane-ban ahol végül elődöntőzni tudott, de nagyjából ennyi az idei teljesítménye. Ja igen, Garin ellen Houstonban meccslabdái voltak, de végül elbukott, azonban a chilei épp döntőzik, tán nyerni is tud Ruud ellen. Ez viszont nekem kevés, Garint nem tartom valami nagy ásznak, és pont leszarom, hogy hol döntőzik. Ez nem egy olyan eredmény, ami miatt 65-ös favorit kéne, hogy legyen. Korábbi évekből sincsenek túl jó eredményei, 1-2 kört szokott itt menni, aztán ennyi.
Mikhail Kukushkin (44.) idei formája viszont annál meggyőzőbb, hiszen hosszú idő után újra ATP-döntőt tudott játszani Marseille-ben, aztán egy phoenixi challengeren döntőzött, ahol elég komoly kis mezőny gyűlt össze, hiszen az odáig vezető úton Ivashkát és Jarry-t is megkapta magának, a döntőben amúgy végül Berrettini 3 szettben győzni tudott. De azért ez nem egy átlagos challenger volt, erre akartam kilyukadni.  Chardy-val nagyjából azonos tudású salakozó amúgy a kazah, egyáltalán nem tartom egyiket sem jobbnak a másiknál. Korábbi évekről neki sincsenek jó eredményei, sőt szarabbak, mint a franciának, de aligha fog ez számítani.
QQ hosszú idő után újra erős teniszt játszik, szerintem ez a meccs legrosszabb esetben 55-45, de talán ha azt mondom, hogy 50-50, akkor sem nagyon lövök mellé. H2H amúgy 2-1-re vezet a kazah, szóval tudja, hogy kell megvernie Chardy-t. Pure value.

Végeredmény: 0-2 (3-6,4-6) => A tipp NYERT!