FAQ: az egyik legjobb odds Bet365-ön érhető el.
Indoklás: a Brooklyn továbbra is gödörben van, zsinórban 6 meccses bukó szériánál tartanak, amelyen mindössze 89 pontot átlagolnak, a Memphis pedig nem az a csapat, amely ne tudná mindezt könnyedén túldobni… Ráadásul a Grizzliesnél mindenki izgatottan várja Jeff Green (képünkön) bemutatkozását, aki támadásban és védekezésben is aktívabb kiscsatár lehet, mint Prince, így a mindenképp minőségi erősítést jelenthet. Az ő érkezésétől azt várja mindenki, hogy a Memphis döcögő szekere végre egyenesbe áll, mert a sorozatos botladozással odáig jutottak, hogy mind a Portland, mind a Houston megelőzte már őket a tabellán, mögöttük pedig már lőtávolon belülre került a Dallas is… Nyeréskényszerben van tehát a gárda, amit a Nets ellen egyszerűen muszáj kihasználniuk! Főleg úgy, hogy a Brooklynból hiányozni fog Kevin Garnett (31/7.2 pontátlag) és Deron Williams (32/13.9 pontátlag) is, akik azért igencsak húzóemberek, amikor formában vannak. Ellenben a túloldalon ma már van esély Allen és Conley játékára is, így lényegében teljes csapattal + már Greennel a fedélzeten utazott el Brooklynba a csapat. Ha pedig tartja a 100 pontos dobóformáját a Grizzlies, nem lehet kérdéses a mérkőzés győztese.
Tippem: 90-100
Végeredmény: Brooklyn Nets – Memphis Grizzlies 92 – 103 => NYERT