FAQ: Füvespályás női ITF torna, Manchester.
Indoklás: Manchesterben ugyanúgy esik az eső napok óta, mint Nottinghamben, ezért a szervezők ezen a tornán is kénytelenek voltak betelepíteni a versenyt a kültéri füves borításról beltéri keménypályára! Ez pedig értelemszerűen erősen befolyásolja a mérkőzések erőviszonyait, amelyre a fogadó irodák nem feltétlenül tudnak időben és megfelelő szorzó változtatással reagálni. Ebből kifolyólag lett szerintem óriási érték ebben a meccsben is, mert bár füvön valószínűleg egész jól partiban tudott volna lennie Gabriella Taylor (365.) Naomi Broadyval (392.), indoor hardon könnyebben billenhet el utóbbi felé a mérleg nyelve. A mindössze 21 esztendős Taylornak ugyanis szinte 0 a tapasztalata (3 W – 5 L) ezen a borításon, míg Broady nagyon is rutinos (107 W – 85 L) rajta. Ráadásul Taylor március óta nem nyert meccset, mielőtt erre a tornára érkezett, a legutóbbi 2 versenyét pedig egyaránt sérülés miatt adta fel májusban. Erőnlétileg sincs tehát vélhetően 100 %-os állapotban. Az 1. fordulót is csak néhány labda hijján, szerencsével élte túl, de ma már Fortuna is kevés lehet. A korábbi angol FED Kupa csapat kerettag játékos egyébként is képzettebb teniszező.
Végeredmény: 2-0 (6-2,6-4) => A tipp NYERT!