Indoklás: Eugenie Bouchardot (25. a világranglistán) az elmúlt hetekben, hónapokban nem egyszer sikeresen verettem már itt a csoportban, mivel kétségtelenül ez pályafutása legrosszabb éve (elhanyagolta a teniszt a magánélete miatt, sokszoros edzőváltások, stb.). Ugyanez elmondható azonban Alison Riskéről is (57.), aki idén mintha elfelejtett volna nyerni! Januárban játszott utoljára értékelhetően még Hobartban (WTA, elődöntő), azóta csak Nottinghamben (füves borításon…) és Stanfordban (2 salakjátékossal szemben…) tudta 2 egymást követő mérkőzésen is győztesen elhagyni a pályát. Ki is csúszott a top50-ből már, pedig tavaly a top20-at ostromolta, és mivel jelentősebb sérülése nem volt, így nála inkább mentális problémát sejtek. Ha pedig igazam van, akkor ma is bajban lehet, ugyanis Bouchard épp az az ellenfél, aki ellen tipikusan össze szokott omlani. A kanadai lány ugyanis eddigi 3 találkozójukon még mindig megverte Riskét (ráadásul általában minden borításon nagyon simán!), és ez valószínűleg ma is frusztrálhatja majd az amerikait. Ez a tipp tehát nem teljesen Bouchard mellett, inkább Riske ellen szól. Bár Bouchard mellett érvként még megemlíthetjük, hogy ha ezen a Grand Slamen sem alkot valami nagyot, akkor végérvényesen is lehúzhatja az idei szezonját a WC-n… Ez tehát neki már az utolsó nagy dobási lehetősége az egész éves mélyrepülése után. És azért gondolom, hogy talán épp itt ébred majd fel csipkerózsika álmából, mert ez a kedvenc borítása (~ 150 mérkőzés 59 %-os sikerarány), és tavaly is az 1/8 döntőig menetelt itt New Yorkban.
Végeredmény: 6-4, 6-3 => NYERT!