Indoklás: svájci házi rangadó az elődöntőért 2 fiatal tehetség között, akik azonban nagyon nincsenek egy szinten. Belinda Bencic (8.) tavaly az év felfedezettje volt, a Martina Hingis 19 éve tanítványa ugyanis 1 éve rendkívüli ütemben robbant be a teniszvilágba: már 2 WTA tornagyőzelme is van, itt Hertogenboschban pedig tavaly már döntős volt, fontos világranglista pontokat védeni tért tehát vissza. Ugyan az eheti játékán még látszik a 2 hónapos kihagyás nyoma, mindkét eddigi meccsét csak döntő szettben tudta behúzni, de az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy viszonylag kellemetlen ellenfelei (Van Uytvanck és Lepchenko) voltak. Most viszont a lehető legkönnyebb meccse jön: Viktorija Golubictól (113.) nem kaphatott volna ugyanis verhetőbb lányt a legjobb 8 között. A 23 éves Golubicnak ugyanis lényegében ez az első (!) füvespályás tornája életében, így ezen a borításon eléggé tapasztalatlan. Némiképp meglepő, hogy túljutott a selejtezőkön, főleg Friedsam (52.) megverése bravúr, de rajta kívül azért egyetlen igazán erős vagy a borításhoz jobban hozzászokott ellenfelet sem kapott, mondhatni kedvező volt a sorsolása. Azt gondolom az eddigi „lazsálás” után Bencic most extrán odateszi magát, egyrészt a nemzeten belüli presztízskérdés miatt, másrészt mert még egy háromszettes meccs nem tenne jót a kondíciójának. Nincs még topformában, jobb lenne rápihenni a (várhatóan Mladenovic elleni!) elődöntőre, így Golubic ellen ma nem szabad húznia az időt: 2 szettben kell hazaküldenie honfitársát Svájcba.
7-6, 7-6 => NYERT!
