FAQ: Kínai bajnokság, Szuperliga. A tipp értelmezése, hogy a Guoan legalább 2 gólos különbséggel nyer.

Indoklás: a Hebeit egyre nagyobb sérüléshullám sújtja, főleg ami az idegenlégiósaikat illetve húzóembereiket illeti. Jelenleg sem bevethető náluk: Memisevic (legértékesebb középhátvéd, 4/0) és Paulinho (januári igazolás, támadó középpályás, 0/0) sem; de kérdéses Zhang (csapatkapitány, szélső, 4/0) játéka is, illetve Goulart (csatár, 4/1) is közel fél év után rúgott először gólt az utolsó fordulóban, láthatóan ő sincs tehát még topformában. Ezen kívül most már kész tény, hogy erősen megsínylette ez az együttes Mascherano és Fernandinho távozását, nélkülük ez az egyébként is alsóházinak számító kiscsapat idén sem hivatott többre. Akár még kiesési gondjaik is lehetnek… Ezzel szemben a Guoan idén is bajnokesélyesnek számít, és ezen a tornán is eddig 3/3 meccsüket megnyerték. Majdnem 3-szor annyi pénzből gazdálkodva persze nem nehéz jobb csapatot építeni… Európai szemmel nézve is klasszis idegenlégiósak (FernandoRenato Augusto, Bakambu, Alan, stb.) idegenlégiósaik vannak, akik bármikor képesek eldönteni a mérkőzéseket. Közülük ráadásul ma is mind bevethetőek, így szerintem itt a végeredmény nem kérdéses, csak maximum a gólarány.

Tippem: 3-0

VÉGEREDMÉNY: 3:1 => NYERTES