FAQ: labdarúgás, Spanyol bajnokság, LaLiga. A tipp értelmezése, hogy a Barcelona legalább 4 gólt szerez a mérkőzésen. Ezt az opciót a mérkőzésen belül a gólok főmenüben találjátok meg.

Indoklás: a Barcelona hét közben meddőt birkózott a Real Madriddal (0-0), az Alaves ellen azonban ismét gólgálát tarthatnak. Egyrészt azért, mert ez az utolsó hazai mérkőzésük ebben a szezonban, az ilyen találkozók pedig hagyományosan közönség szórakoztató öröm focit szoktak hozni, hogy megajándékozzák egy szép eredménnyel a szurkolóikat. Másrészt a katalánok épp egy elég könnyen verhetőnek tűnő ellenfelet kaptak ehhez a feladathoz, az Alaves ugyanis a 17 forduló alatt benyelt 24 góljával a 6. leggyengébb védelmű gárdának számít. A kis baszk együttes játéka főleg idegenben teljesen kilátástalan (1 GY – 1 D – 6 V mérleg és 7:19 gólarány); amire rátett még 1 lapáttal, hogy a hét közben még e negyedosztályú Jaen vendégeként is csúnyán ki tudtak kapni (1-3) a spanyol kupában… Az a túrájuk egyébként csupán kedden volt, és még ha csak vissza sem utaztak onnan Vitoria-Gasteizbe, hanem rögtön eljöttek Barcelonába, akkor is már több, mint ~ 1.200 km van ezen a héten a lábaikban! Ráadásul nem is kizárólag a cseresoruk játszott Jaenben, hanem az alapembereik nagy része is szóhoz jutott… Ezek után úgy gondolom, hogy mostanra elég fáradtak és mentálisan is nagyon megtépázottak lehetnek. Tekintve, hogy az utóbbi 2 hónapban szinte minden otthonuktól távoli szereplésükön nagyon kitömték őket (1-4, 2-4, 0-3, 1-3, stb.)… Harmadrészt a Barca hagyományosan az ilyen liga aljához tartozó kis vidéki együtteseket tömi ki igazán: a Valladolid (5-1) és a Mallorca (5-2) 5-5 gombócot kellett, hogy lenyeljen velük szemben, míg az Eibarnak 3 (3-0), a Leganesnek (2-1) és az Osasunának (2-2) pedig 2-2 gólokat lőttek. Nincs ezen mit igazából ettől jobban ragozni, osztálykülönbség van a katalánok és ezek között a gárdák között, ahogy az Alavessel szemben is… MessiSuarezGriezmann és Vidal is kezdeni fognak…  Nincs több kérdésem, bírónő! Tippem: 4-1

végeredmény: 4-1 => A tippünk eredményre pontosan NYERT! 🙂