[:hu]Indoklás: Charlottesvilleben egy challenger tornán az 1. fordulóban Bangoura (213.) és Opelka (276.) fog összecsapni. Opelkat egy hatalmas tehetségnek tartom, az adogatása remek, 1. szervái mögött 81%-ban, 2. mögött 60%-ban hozza a pontokat, nagyon sok ászt szokott ütni, szinte minden játékában legalább 1-et, nagyon nehéz breakelni. Fogadóként nem a legjobb, de a 2. szervák mögött szépen hozza a pontokat. Még csak 19 éves, tavaly lett profi játékos, de pár év múlva én őt a top100 környékére várom. Bangoura 24 éves, és alig előzi meg a világranglistán Opelkat, ő egy tök challenger szintű játékos, nagyobb neveket soha nem sikerüt legyőznie, míg Opelka azért vert egy Andersont (58.), Youngot (93.), Chardyt (75.), de éppen Isner (27.) ellen is partiban volt. Két találkozásuk során mindkétszer Bangoura nyert, az egyik még 2015ből egy challenger tornáról, bár akkor még semmi rutin nem volt Opelkaban, illetve 2016 közepén egy ITF tornán, amit komolyan sem vett…Azóta csak fejlődött a játéka, nem csoda, hogy már közel egyenlő szorzón adják őket és ma azt hiszem Opelka revansot fog venni honfitársa ellen.
7-5, 5-7, 4-6 => NYERT![:]
