FAQ: a tipp értelmezése, hogy döntetlen vagy vendég siker esetén is nyerünk. Papír alapon V-re kell húzni a 06368. eseményt.
Indoklás: a Banfield gyengén kezdte az új szezont, egyetlen meccset nyertek eddig (1 GY – 2 D – 3 V), azt is csak az akkor 13 hiányzóval felálló Gimnasiával szemben (2-0), ahogy azt akkor sikeresen meg is jósoltam nektek itt a csoportban. Azóta azonban szinte nulla a teljesítményük, pedig nem volt nehéz a sorsolásuk: alapvetően alsóházi kiscsapatokkal meccseltek. A passzivitásuk valószínűleg annak is köszönhető, hogy sok a sérültjük, a középpályáról például: Sarmiento, Prichoda, Rossi, Cecchini és Yeri sem bevethetőek ma, de a védő Civelli is kihagyja ezt a találkozót. A Godoynak viszont nincs hiányzója, és ők eddig nagyon meggyőző játékot és formát mutatnak, szinte már meglepően jót! A bajnokesélyes River Plate megverése (2-1) idegenben például kiemelkedően szép skalp, de ahogy múlt héten kitömték a Colont (4-1), ez sem volt semmi! Egyértelműen jobban elkapták a rajtot, és nagyon össze van rakva ez a gárda. Ráadásul a Banfield ellen hagyományosan jól szoktak szerepelni (4 GY – 2 D – 1 V az elmúlt 5 évből), így meglepne, ha épp ma nem szereznének velük szemben pontot. Tippem: 1-1, 1-2
2-3 => NYERT!