Indoklás: forró hangulatú visszavágóra számítok Rómában, az olaszoknak ugyanis ismét olyan csodaszámba menő comebacket kellene végrehajtaniuk, mint legutóbb a Barcelona ellen. Most 2-5 -ről kellene ugye fordítaniuk, amelyhez ugyanúgy minimum 3 gólt kell, mint akkor, de ehhez azért a Liverpoolnak is lesz várhatóan 1-2 szava. Az angolok vélhetően a Premier Leagueben megszokott keménységgel rombolják majd a játékot és ölik az időt, ez pedig több büntető lapot érő taktikai szabálytalansághoz vezethet. Amennyiben pedig az olaszok esetleg nem tudják majd viszonylag korán megrúgni az 1-2. góljuk, úgy könnyedén válhatnak frusztráltá, csalódottá, elkeseredetté. Ami szintén kiválthat feszültséget, durvaságot és sárga lapot érő rugdosódást a felekből. Ilyen körülmények között pedig nagyon alacsonynak tartom ezt a 4,5 -es laphatárt még úgy is, hogy a találkozó játékvezetője az a Damir Skomina lesz, akinek ~ 3,75 -ös lap / meccsátlaga van idén, elég szigorú bírónak számít tehát, akiből nem egyszerű lapokat előcsalni. Ez azonban már az 1. meccsen is így volt, és a szintén erős karakterű Brych zsebéből is ki tudtak varázsolni 5 kártyát a csapatok, köszönhetően például az agyatlan Fazio, Jesus duónak, akiket kb. bármelyik meccsükön nyugodt szívvel ki lehetne állítani szándékos keménykedéseikért… A másik oldalt sem kell azonban félteni: Milner, Henderson, Clyne, és Alexander-Arnold is azt a tipikusan kemény, hagyományos angol futballt képviselik védekezésben, amely sok lapot érő megmozdulással jár együtt. Ezek után nehéz számomra elképzelni, hogy itt ne legyen legalább 5 lap. Sőt, 1 piros lapot is várok! Tippem: 6 büntető lap

5 büntető lap => a tipp NYERT! 🙂