Indoklás: az Egyesült Arab Emirátusok és Katar legjobb csapatai csapnak össze egymással a legjobb 8 közé kerülésért az ázsiai Bajnokok Ligájában, amely igazán pikáns párharc lehet! Saját hazájukban és nemzetközi porondon sem talált ugyanis még egyik gárda sem legyőzőre, így nagy kérdés, hogy vajon egymás ellen mire mennek?! Ami biztos, hogy gólokra mindenképp számíthatunk majd, hiszen 2 rendkívül támadó szellemű csapatról beszélünk. Az Al-Ain például 18 GY – 9 D – 1 V mérleget és 75:29 gólarányt szorgoskodott össze eddig az UAE ligában és az AFC-ben összesen, míg az Al-Duhail 25 GY – 3 D – 0 V mérleggel és 99:33 gólaránnyal áll eddig a szezonban a QPL-ben és az AFC-ben összesen! Űrfoci, arab módra… Meccsenként tehát 2,7-es illetve 3,5 -es lőtt gól / meccsátlaggal rendelkeznek a csapatok, amely még Európában is sztárszínvonal! A kereteik pedig ma szinte teljesek, így bevethető lesz például: Berg (31 gól), Abdulrahman (6 gól), Caio (5 gól) és az éppen az Al-Duhailtól szerződtetett: Khalil (5 gól) is, illetve a másik oldalon: El Arabi (32 gól), Msakni (27 gól) és Nam (12 gól) is! Az összes nehéz tüzér tehát a fedélzeten, a presztízskérdés óriási a szomszédos arab államok között, így mi mást is várhatnék ettől a párharctól? Gólesőt! Szerintem mindkét meccsen fog esni akár 5-6 gól is. Tippem: 3-2, 2-3
2-4=>NYERT! 🙂
