FAQ: Tenisz,ATP Róma.

Indoklás:
Idén már nem először olvashattok tőlünk arról, hogy Alexander Zverev(5. a világranglistán) nagyon nincs formában és ezt ő maga is több interjúban belátta, aminek több oka is van.
Van egy elég komoly ügye korábbi edzőjével aki miatt folyamatosan tárgyalásokra jár (bírásági ügy), de édesapja egészségi állapota is kritikus jelenleg és ez sem segíti a német teniszcsillag játékét jelenleg.
Ellenfele Matteo Berrettini(33. a világranglistán) idén valami elképesztőt megy kedvenc borításán hiszen Budapesten tornát nyert, valamint Münchenben is finálét játszott közvetlen a tornagyőzelme után ami azért nem könnyű menet, főleg úgy hogy rengeteg salakkohó játékossal találkozott akik egyébként szintén jó formát mutattak ellene, illetve előzetesen is.
A fiatal olasz tehetség az 1.körben kérdést nem hagyott és breakekkel verte a francia Pouillet és így jutott el idáig míg Zverevnek nem kellett játszania a 64 között.
Hazai környezetben a közönség szeretetét kihasználva egy nem jó formában lévő Zverev fogható szerintem már a számára, de ezen a szorzón mindenképp meg kell próbálni.

Végeredmény: 0-2 (5-7,5-7) => A tipp NYERT!