FAQ: MMA – UFC

Alex Pereira: követem az úriembert a UFC-s megjelenése óta, és többször fogadtam rá sikerrel. Aki követi egy kicsit is a UFC top bunyóit az tudja jól hogy Pereira a halálos bal horgáról híres, de szerintem őt nem csak ez határozza meg, még ha nem is láthattunk tőle különösebben földharcot (mivel kick-box hátterű), ne felejtsük el hogy kik is az edzőpartnerei (Gloves Teixeria pl), illetve azt sem hogy emberünk brazil, véleményem szerint nincs ő elveszve földön, de minek ugye elővenni amíg hullanak a fejek. Nagyon magas, nagyon hosszú ütőtávval, született őserő, kreatív, és szívós. Továbbá amit mindig szempontként vizsgálok, hogy a UFC-nek, mint szervezetnek mi is az előnyös kimenetel? Egyértelműen a dupla súlyú bajnok, Alex győzelme, hiszen óriási marketing értéket építettek fel rá, és most is címvédő a jelen küzdelemben. Neki tervben van a nehézsúly is, ami a UFC-nek tökéletes befektetés, így minden szempontból az az előnyös, ha ő továbbra is nyer, és címeket szerez. Természetesen ez egy bunyó, a ketrecben dől el minden. Szinte kizártnak tartom hogy itt pontozás döntsön, úgy vélem Alex ismét felülkerekedik, ugyanis 2023 novemberében már mattolta egy kiütéssel Jiri-t, ez a mérkőzés annak az újramérkőzése, egyben szolgál ez új főmérkőzésként, minek után a McGregor-Chandler harc szétesett. Mindkét bunyósnak óriási lehetőség egy jelentős gálán, de én csak egy kimenetelt látok, az pedig egy kivégzés, Alex javára.

Jiri Prochazka: a cseh bunyós is egy iszonyat veszélyes harcművész, ázsiai tradíciókkal és bunyós tapasztalattal felvértezve. Nagyon kreatív, szokatlan technikákat is bevállal, kockáztat, mindenképpen fan favorit a bunyója. Ami nagyon fontos érv nálam Prochazka ellen az a brutális váll sérülése 2022 közepén, amiből most idén áprilisban ugyan visszatért egy kiütéssel Rakic ellen, de egy ilyen sérülésnél ritkán talál vissza az illető a 100%-os formájához, legyen bármennyi pénz és erőforrás is orvosokra és a legjobb ellátásra. Továbbá Rakic semmilyen mércével sem közelíti meg Alex szintjét. A váll sérülések eleve nagyon kényesek, limitálják a későbbi felkészülést, és sűrűn odafigyelést igényel vagy technikák mellőzését akár az éles bunyóban is. Állítása szerint persze hogy teljesen rendbe jött, én ezt azért kétségekhez kötném, sok idő volt a visszatérés és biztos vagyok benne hogy kellett változtatni a felkészülésén, gyenge pont lehet még ez a sérülés, hiába 2 éves, komoly műtéten esett át. A „cseh szamuráj” továbbá nagyon alacsony tartott fedezékkel/karokkal bunyózik és operál a ketrecben, egyedi stílusa van ez biztos, viszont ezt is gyenge pontnak látom egy olyan fegyelmezett mesterlövész ellen mint Pereira. Pereira továbbá kickbox hátterű, zártabb, jobb a védekezése, fejre biztosan. Jiri stílusa eleve üthetővé teszi mindig, és szerintem ezt Pereira ki fogja használni.

A két bunyós mérlegét szándékosan nem boncolgatom, egyszerűen nincs itt komoly relevanciája, Pereira 10-2-es de pár éve van az MMA-ban és gyakorlatilag a legmagasabb szintre érkezett meg és teremtett jelenlétet, nyert öveket. Jiri 30 nyertes és 4 vesztes meccsel áll, ebből egy kiütéses vereség Pereira ellen, de a 30 nyert bunyóban akad bőven ázsiai bunyó a Rizin kötelékében, egész más szintű ellenfelek ellen és más szabály rendszerben, nem tenném ezt mérlegre a UFC szinttel. Bárhogy is, én Pereira kivégzést várok.

Végeredmény: Pereira a második menetben győzött => a tipp NYERT!