Indoklás: izgalmas mérkőzésre van kilátás, a feleket ugyanis több szempontból is nagyon egy lapon említhetjük. Mindketten fiatalok (23 illetve 20 évesek), mindkettejüknek kevés tapasztalata van ezen a borításon (16 illetve 15 mérkőzés), és nagyjából a fizikai adottságaik is azonosak (csak 5 cm köztük a magasságbeli differencia Mertens javára). Aleksandra Krunic (119.) ettől függetlenül picit tapasztaltabb játékosnak számít már a felnőtt mezőnyben, ettől lett ő ennek a mérkőzésnek papíron a favoritja. Elise Mertensnek (171.) sincs azonban szégyenkezni valója, a belga egyéniben és párosban is több tornát nyert már, mint a szerb (igaz azokat kemény illetve salak borításon, de Krunic is inkább azokon van otthon). Eddig nagyon 50-50 tehát ez a meccs, tipikusan az a felállás, ahol már csak ezért is érdemes az underdogra fogadni a jobb szorzó miatt. De ami igazán elbillentheti a mérleg nyelvét Mertens felé, az az a tény, hogy a belga lány jobb formában van. Utolsó 6 meccséből 5-t megnyert, ebben van 2 Roland Garros találkozó, valamint már 3 füvespályás meccs is, köztük az, amelyen tegnap csupán 2 játékot engedett Bouchardnak (6-2, 6-0)!! És az egy dolog, hogy a kanadai nincs topformában, de azért a világranglista 171. helyéről ritkán látunk ennyire magabiztos, bravúros győzelmet! Mertens láthatóan nagyon motivált, és szeretne itt Hertogenboschban nagyot alkotni, Krunic viszont a selejtező 2. fordulóban már kiesett egyszer (egy, a füvön teljesen vakon lévő ázsiai játékossal szemben…), csak szerencsés vesztesként mégis főtáblára került. Aztán szembejött neki a holtfáradt Lucic-Baronit (aki 9 meccset játszott az utóbbi 2 hétben, 2 nehéz salaktornát végigtolva), aki a vártaknak megfelelően lényegében szándékosan eldobta ezt a meccsét, így Krunic elképesztő mázlival, de még mindig versenyben van a tornán. Ma azonban ha Mertes ugyanúgy játszik, mint tegnap, ő jelentheti a végállomást számára.

 

4-6, 6-7=>NYERT!!!