[:hu]Indoklás: rommá verték hét közben a Washingtont (a szezonban már nem először…), azóta pedig nem sok idejük maradt pihenni, regenerálódni és felkészülni a mai találkozóra, így arra számítok, hogy ismét belefutnak majd a késbe. Főleg az egyre jobban játékba lendülő Dallas ellen, mely több, mint 32 szerzett pontot átlagolt az utóbbi 4 meccsén, ennyi egységgel pedig könnyedén verték az Arizonat és a San Franciscot, valamint megszorították a Green Bayt és a Ramset is, amely nem rossz eredménysor! Így most mindkét csapat 3 W – 3 L -lel áll, és mivel egy egy divízió rangadó is, így különösen fontos a rájátszás szempontjából a Dallas számára, hogy behúzza a győzelmet! Persze ez a Washingtonra is igaz, de jelenleg offense és deffense oldalon is kevesebbet mutatnak, és elképesztően hosszú a sérültlistájuk is. Ha tartja jobb formáját az egyébként pihentebb és felkészültebb Dallas, akkor könnyedén kihasználhatják a Redskins gyengélkedését, és ahogy az utóbbi években általában szinte mindig, most is megverhetik a Washingtont. Tippem: 24-30
19-33=>NYERT! :)[:]