[:hu]Indoklás: Belgrádban a Crvena Zvezda mindig nagyon erős, legyen bárki is az ellenfél nem szabad leírni a piros-fehéreket. Volt bőven jövés-menés a csapatnál, távozott több húzóember, de Pero Antic, Rochestie és Feldeine személyében érkezett is nemzetközi rutinnal rendelkező erősítés akik komoly játékerőt képviselnek még ezen a szinten is. A Zvezda első meccséből nem indulnék ki, mert teljesen máshogy játszik otthon és idegenben a szerb és adria liga bajnok gárda.

A Barcelona Hanga Ádámmal a keretben idén is erős lesz mint minden évben, de idegenben nem olyan olajozott a csapat játéka mint hazai pályán. A Juventut ellen épphogy sikerült 2 ponttos győzelmet aratniuk az ACB Ligában, pedig a badalónai gárda és a badalónai vendégszereplés közel sem olyan nehéz mint a belgrádi a félelmetes Pionir Arénában.

Nem írnám le ennyire a hazai csapatot, forró talajú pálya, 8-10 ezer fanatikus szurkoló akik miatt ezt a mai meccset áttették tegnapról mára hogy foci Európa Liga és kosárlabda Euroliga meccsre is tudjanak menni. Végül, de nem utolsó sorban egy lelkes és közel sem lebecsülendő hazai keret akik meg fogják nehezíteni a katalánok dolgát. Szoros meccset várok.

  • Kagawa –
  • 90-82=> NYERT! 🙂

[:]