Indoklás: nem várunk sok gólt erre a mérkőzésre, sokkal inkább egy puhatolódzó, óvatoskodó játékot, mert ezt egy tipikusan olyan párharcnak érezzük, amelyen a nagy kérdések inkább majd a visszavágón dőlnek el. Emlékezzük csak a City előző kör beli PSG elleni hazai meccsére (1-0), vagy a Madrdi wolfsburgi vendégjátékára (0-2), egyik sem hozott kiemelkedő meccset… Valami ilyesmire számítunk ma is, főleg azért, mert a Realnál Ronaldo és Benzema is sérülésből térnek vissza, nincsenek tehát csúcsformában. Az elmúlt 2 meccsén önmagához képest gyengébben teljesítő Madridot csak Bale és Lucas tudták pontszerzésekhez segíteni, de Manchesterben valószínűleg ők ketten kevesek lesznek a győzelemhez. A City meg idén is folytatja azon rossz szokását, hogy a Bajnokok Ligájában jóval visszafogottabban teljesít, mint a Premier Leagueben: nem tudták megverni otthon még a Dinamo Kijevet (0-0) sem, valamint a PSG-vel szemben is csak kínkeserves birkózás után jutottak tovább (3-2). Ezek után kétlem, hogy majd pont a Madridot tudnák lehengerelni, akiknek azért idén nincs rossz évük. Tetszett nekünk nagyon a „mindkét csapat gólt szerez: nem” opció is, de statisztikailag kicsit nagyobb esély van a 2,5 gól alattra. Tippem: 0-0, 0-1
0-0 => NYERT!
