Indoklás: első ránézésre rangadónak tűnhet a meccs, de azt gondolom mégis egyoldalúan billen el a mérleg nyelve az egyik irányba, méghozzá a hazaiak felé. Főként azért, mert a Genk számára már gyakorlatilag tét nélküli a találkozó, ugyanis 2 fordulóval a bajnokság alapszakaszának vége előtt a vendégek biztosan rájátszás résztvevők, révén hogy 7 ponttal előzik meg a Standardet. A Liege tehát már nem előzheti meg a Genket, megelőzheti viszont matematikailag még a Waregemet, akikre ráadásul szintén nehéz meccs vár a hasonló okokból szintén motivált Kortrijk ellen. 4 csapat, közülük 3 hajt még a play offért, egyedül a Genk van már „minden mindegy” helyzetben. Ezért próbálom őket főként veretni, na meg azért, mert a felek 1 hónapja is találkoztak egymással a Belga Kupa keretein belül, és a Standard mindkét meccsen jobban játszva (2-0, 1-1), megérdemelten verte ki a Genket. A Liege kapuját ráadásul már az a Victor Valdes védi, a Barcelonával többszörös Bajnokok Ligája győztes volt, így a hazaiak védelme stabilabb lehet a korábbinál. Igaz a hétvégén 3 gólt kaptak az Anderlechttől, de legalább ugyanennyit rúgtak is (3-3), nem omlottak tehát össze. Ez is azt mutatja, hogy mentálisan erős és motivált a Standard, ez pedig meghozhatja számukra a várhatóan alibifocit bemutató Genk ellen. Tippem: 2-1

2-1(H)=>NYERT!