FAQ: darts, A Night at The Darts 2020. A tipp értelmezése, hogy Nijman legalább 2 leg különbséggel nyer. FH: 19:50. Ajánlott tét: bankroll 1,5 %-a.
Indoklás: Miután hétfőn veretlenül zárta a napot Nijman, kedden pechünkre borzasztó napot fogott ki, egyáltalán nem ment neki a játék, nem ültek a duplái, borzalmas kiszállózással elbukta a játéknapot. Tegnapra azonban ismét minden rendbe jött, kicsit döcögött a mérkőzések elején, de ismét hibátlan napot zárt, a jelenlegi legnagyobb riválisát ismét döntő legben gyűrte le. Egyértelműen Evans a legnagyobb ellenfele ezen a tornán, ma viszont az angol játékos pihenő napon van, így a fiatal hollandnak igazából nem is lesz ma komoly mérkőzése, csupán a Barney elleni. Adams ellen kezdi meg a játéknapot, vele tegnap este pont lezárta a C csoportot: sima 5-2-es holland siker született, Nijman remekül játszott, de ennél sokkal több van benne. Rögtön egy 138-as kiszállóval kezdte a mérkőzést, majd el is vette Adams kezdését, így meg is pecsételte a találkozó végkimenetelét. Edhouse ellen fenomenális játékot produkált, 20 100 pont feletti leget dobott, 98,38-as átlaga volt körönként, illetve egyszer ki is szállt 124 pontról, az 5(!) 180-as dobásáról nem is beszélve, ami eddig rekord ezen a tornán.
Adamsnek sok babér még nem termett ezen a tornán, ahogy vártam tőle hétfőn, simán kikapott Nijmantól, 5-1 arányban. Annyira nem vállalhatatlan a játéka, Edhouse ellen mind két mérkőzését megnyerte, illetve a debütáló mérkőzésén is megverte Barneyt. Tegnap azonban nagyon gyenge napja volt, Mitchell ellen 80-as átlaga volt, mindössze egyetlen egyszer dobhatott duplára, de azt is elhibázta, nyert leg nélkül kapott ki. Evans ellen sem remekelt, az fiatalabb angol játékos úgy is simán nyert, hogy 12 (!) elhibázott kiszálló lehetősége volt Adams ellen.
A héten kétszer csaptak össze a felek, mindkét alkalommal a holland reménység nyert, a tegnap esti mérkőzésük után biztos vagyok a sikerében. Ma is sima győzelemre van kilátás.