FAQ: Labdarúgás, lengyel bajnokság.

Indoklás: ma a világon élő összes futball hooligan szeme ezen a derbin lesz, ami nagyon komolynak számít Európában! Jöjjön a “Szent háború“. Az elmúlt években ezen a derbin egyértelműen a Wisla csapata tudott profitálni, akik zsinórban 4x tudtak diadalmaskodni a Ludwig Gintel, a “védelmező“csapata felett. Ez viszont az utolsó két alkalommal csak a szerencsének és kisebb részt a motivációnak tudható be. A Cracovia ugyanis mindkét meccsén körbefocizta a Wislát, de nem sikerült pontot sem szerezni. Az azelőtti derbikbe a közelmúltban pedig nem mennék bele, mert akkor a Wisla kerete 2x erősebb volt. Viszont, ma nem lesz majd a hazaiaknál Brozek (legjobb csatár – 8/7), aki nélkül elképesztően nehéz lesz! Brozek az elmúlt 5(!) fordulóban 7(!) gólt szerzett, amivel nagyban hozzásegítette a gárdát a sikerekhez. Viszont, előtte, mikor nem ment neki, akkor 4 meccsből 3x(!) is 0(!) lőtt góllal zártak! Ma pedig nem csak ő, hanem még Niepsuj (jobb szélső védő – 8/1), Sadlok (bal szélső védő – 8/0) és Blaszczykowski (középpályás – 4/0) sem lesz bevethető! Továbbá Buksa (csatár – 4/1) játéka erősen kérdéses! Úgyhogy a csapatban amúgy sem sorakoznak hegyén hátán a csatárok, sem a jobb védők. Úgyhogy én ma azért várok több biztonságot a Wislától. A forma, a hiányzók, a derbi kényszergyőzelme, minden a vendégek felé mutat. A szent háromságnak most be kell húznia ezt a meccset, hogy az ultrái, a hooliganjai és a szurkolói visszakapják azt, ami jár nekik! Szerintem így nagyobb esélye van a Cracoviának. Tippem: 0-1

The Holy War – A Szent Háború
Az első mérkőzésre különböző lapok szerint 1908-ban került sor, de mivel a FIFA ezt még nem jegyzi, a hivatalos időpont: 1913. Azon a mérkőzésen a Cracovia 2-1-re győzte le a Wislát. A két legnagyobb táborral, múlttal rendelkező klub már akkoriban a gyűlöletét fejezte ki a másik iránt. A két stadion pár percre van egymástól gyalog, és Európában a legrettegettebb rivalizálásának tartják számon. A Szent Háború azonban nem csak ilyenkor éli ki magát, hiszen bármikor, amikor az egyik csapatnak hazai meccse van, az ellenfél hooliganjai felkeresik egymást. Nem hiába van lezárva az egyik hazai mérkőzésen a másik csapat stadionja körüli bevezető útszakasz. Folyamatosan megy az adok-kapok, minden héten balhéznak szinte, ezért mindegyik hazai meccs kiemelt szereppel bír rendőrségi oldalon. Volt kint nemrég egy barátom, de nem a Szent Háborún, hanem egy sima hazain a Legia ellen. A Wisla Krakkó hooliganjairól mesélt. Mondta, hogy a meccs előtt 3 órával már a firkálás, a petárdázás, a sörösüveg dobálás ment, mert egyrészt a Legia szurkolói is jöttek, másrészt pedig a Cracovia hooliganjai is megjelentek. Mondta, hogy egyből a földhöz ragadt a lába úgy remegett! Több újság lehozott olyat is, hogy az aluljárónál ment a sz*patás, ahol CracoviaVSwisla harc volt előtte (kitudja ki-kit..). Ja, és amikor a jegyet vette, akkor a jegypénztáros hölgy/úr azt mondta: “jobb, ha nem a kapu mögé veszel jegyet”. Ott gondolom nem szeretik a túristákat, csak az mehet be, aki végignyomja a dalokat, kéz fent, ugrálás.. Ha nem csinálta volna és nem figyelmeztetik, lehet, hogy 1-2 hét kórház, vagy kidobják és nem látja a meccset.. Úgyhogy tényleg, ez egy brutál lélegzetvételű derbi kint!

Végeredmény: 0-1 => A tipp NYERT!