FAQ: Olasz bajnokság. Serie A. A tipp értelmezése, hogy az Udinese nem kap ki 1 gólnál nagyobb különbséggel.

Indoklás: gödörbe került az Inter! A legutóbbi 7 meccsükből csak 1-szer nyertek, és hiába a viszonylag rendszeres rotáció, úgy tűnik pipukkadt a keret erőnlétileg a nemzetközi kupakötelezettség okozta kettős terheléstől. Ez a mai mérkőzés is 8 napon belül már a 3. találkozójuk lesz, így fáradtak Spalletti mester fiai. Valószínűleg emiatt fog csak a kispadon kezdeni ma például: Nainggolan (középpályás, 10/2) és Perisic (csatár, 15/2) is; míg Vecino (középpályás, 11/0) sérült; akik helyén: Mario (5/1), Politano (15/2) és Keita (15/3). Velük pedig azért szerintem gyengébb ez a csapat, főleg ami a kreativitást és a támadó potenciált illeti… Pedig a Bajnokok Ligájából való “szégyenletes” kiesést követően illene végre alkotniuk valamit, hiszen a Seria A-ban is már lefelé csúszóban vannak a tabellán… Motivációt tehát lehet az oldalon találni, de úgy gondolom, hogy itt most csak a biztos 3 pont fogja érdekelni őket valamint a túlélés, semmi más. Nagy arányú gólgálát felesleges várni tőlük. Még úgy sem, hogy kvázi az egyik kiesőjelölt: az Udinese lesz a mai ellenfelük. Főleg azért, mert mióta Davide Nicola (korábban: Livorno, Bari, Crotone) vette át az együttest, azóta máris masszívabb a focijuk. Megverték a Rómát (1-0) és leikszelték a Sassuolot (0-0), két felsőházi csapat ellen is pontokat szereztek tehát. A keretük persze nem versenyezhet az élklubokéval, de szerintem jóval többre hivatottak a kiesésnél. Így biztos vagyok benne, hogy fognak ők még feljebb is kúszni a tabellán, az pedig nem teljesen reális, hogy az Intert hendikepnyi különbségű favoritnak hirdették ki ellenük. Szerintem az Udinese foggal-körömmel harcol majd itt ma legalább az X-ért. Tippem: 1-0

Eredmény: 1-0 => A tipp NYERT!