Indoklás: az előző fordulóban óriási csalódást okozott az FCSB impotens és ötlettelen játéka, amely miatt csak 1 büntetőnek és egy szerencsés 93. perces góllal tudták felülmúlni (0-0, 2-1) a sok sebből vérző Splitet. Pedig én ott sokat vártam tőlük, mert jó formában kezdték ez új szezont, de amint szembe kerültek egy komolyabb futballkultúrával, máris megállt a románok tudománya… Ma pedig ráadásul: Maranhao (védő, 3/0) eltiltott, míg Momcilovic (védő, 3/0), Filip(középpályás, ) és Tanase (csatár, 4/0) sérültek, így tehát minden sorukból kulcsemberek fognak hiányozni! A Rapid Wienről pedig pont annak az ellenkezőjét tudom elmondani, hiszen míg a Steaua alulmúlta a tőlük elvárhatóakat, addig az osztrákok erősen túlteljesítettek a Slovan Bratislava ellen (4-0). Egyes szakértők a szlovákiai vereségük (1-2) után már eleve arra számítottak, hogy a bécsiek tovább sem jutnak majd abból a párharcból, ennek ellenére nagyon simán megfordították azt, ráadásul szép és motivált futballal! Ugyanez a minőségi foci szerintem az FCSB ellen is elég lesz. Tippem: 2-0, 3-1

Eredmény: 3-1. => A tipp NYERT! 🙂