Indoklás: Kazahsztánban évről évre egyre több pénzt invesztálnak bele a futballba, és ennek máris van látszatja: az Asztana 2 éve megjárta a Bajnokok Ligája csoportkörét, tavaly pedig még tovább is jutott az Európa Liga csoportköréből! Ráadásul zsinórban 4 bajnoki címet szereztek közben saját hazájukban, a folyamatos építkezés és a fejlődés tehát megkérdőjelezhetetlen. Főként szerb, horvát és bosnyák idegenlégiósok repítik a szekerüket, de itt játszik jelenleg például a mi Kleinheisler Lászlónk (középpályás, 18/0) is! Igaz a 2 frissen igazolt csatár: Janga (Gent) ésKabananga (Anderlecht) pályára lépése még kérdéses, valamint az ő érkezésük miatt rögtön eligazolt: Despotovic (csatár, 15/5), de még így is azt gondolom, hogy hazai pályán megérdemelten favoritok. A dán Midtjyllandnak ugyanis ~ 5000 km-t kellett utazniuk idáig Ázsiába, átlépve többek közt 4 időzónát is, így várhatóan elég fáradtak és jetlaggel érkeztek csak Kazahsztánba! Ráadásul az ő bajnokságukban még csak 10 napja kezdődött a friss szezon (1 D – 1 V mérleg és: 1-2 gólarány), így egyelőre igazán formába sem sikerült lendülniük a harmatosra sikerült felkészülési időszakuk (2 GY – 2 D – 1 V mérleg és 9:7 gólarány) után. Igaz, ők is regnáló bajnokként vannak itt az idei BL-ben, de azóta elvesztették: Sorloth (csatár, 19/10 gól + 7 gólpassz), Halsti (középpályás, 9/0), Drachmann (középpályás, 25/0), Nissen (védő, 17/3), Novak(védő, 16/3) és A. Poulsen (védő, 10/0) játékjogát is, míg a friss érkezők közül: Drexler(középpályás, 31/12) és Riis (védő, 23/1) még nem léphetnek pályára, így azt gondolom gyengültek picit. Az Asztana jobban formában van, hiszen a kazah bajnokság már a 18. fordulónál jár, a Midtjylland viszont ma szerintem még csak ma kezdi keresni korábbi önmagát. Tippem: 1-0, 2-0
Eredmény: 2-1=> A tipp NYERT!
