FAQ: Világbajnokság. A tipp értelmezése, hogy Belgium lesz a bronzérmes. A tippünk nem csak a rendes játékidős győzelmükre vonatkozik, hanem az esetleges hosszabbításra és a tizenegyes párbajra is.
Indoklás: a kezdőcsapatokat látva úgy gondolom, hogy Belgium akarja jobban ezt a bronzérmet. Náluk szinte az alapcsapat kerül ma pályára, egyedül Tielemans került be Fellaini helyére a középpályára, amely egyben azt is jelenti, hogy még a korábbiaktól is sokkal offenzívebben állnak majd fel és támadni akarnak! Ezen kívül visszakerült a védelembe az elődöntőről eltiltott Meunier, aki azonban szintén sokszor segíti az előre játékot is. Ezzel szemben az angoloknál szinte a fél kezdőcsapat rotálva van (~ ahogy ezt Southgate szövetségi kapitány már előre megszellőztette a sajtótájékoztatón), hiszen a Rose, Deplh, Dier, Loftus-Cheek középpályás sor gyakorlatilag a csereemberekből áll! Elől ugyan ott lesz Kane, és a védelem is mondhatni a szokásos, de a fentebb említett okok miatt Belgium dominanciája valószínűsíthető a mezőnyben. A kérdés csak az, hogy vajon ez góllá fog-e érni? A franciák elleni elődöntőn nem ment nekik… De Anglia sem igazán lehet büszke a támadójátékára, hiszen az egyenes kieséses szakaszban megvívott eddigi 3 meccsük egyikén sem sikerült 2 kaput eltaláló próbálkozásnál többre jutniuk, pedig ebből 2 találkozó is 120 percig tartott és a statisztikában a hosszabbításban elért “produkció” is szerepel… Attól tehát nem tartok, hogy a britek túlrúgják majd a belgákat, így ha Martinezmester fiai találnak ma 1-2 gólt, az biztosan elég lehet majd nekik a dobogó legalsó fokához. Tippem: 1-0, 2-0
Eredmény: 2-0 => A tipp NYERT!
