FAQ:  Világbajnokság. A tipp értelmezése, hogy Horvátország a legjobb 4 között végez, ehhez még 2 párharcot kell nyerniük A tipp posztolásának ideje a prémium csoportban: 2018.06.30.

Indoklás: a táblázat ezen negyedében Brazília, Mexikó, Belgium és Japán kaptak helyet. A fogadó irodák favoritja a korábbi futballmúltja (~ és a 100 milliós csatárai…) alapján értelemszerűen a dél-amerikai csapat, de úgy gondolom az ő szorzójukban nincs érték, ellenben Belgium boríthatja a papírformát underdogként! Ennyiért megérheti megrakni.

Először is azért, mert Brazília játéka közel sem annyira meggyőző eddig ezen a tornán, mint amennyire azt mindenki várta tőlük. Megszerezték ugyan a csoportelsőséget, de elég nyögve-nyelős játékkal, kevés gólt szerezve, és egyáltalán nem szép focival. A legnagyobb hiányosságuk, hogy a középpályájuk nagyon kevés jeleit mutatja a kreativitásnak. A sérülésből közvetlenül a Világbajnokság előtt felépült Willian és Neymar eddig csak árnyékaik korábbi önmaguknak; Gabriel Jesus nem találja a góllövő cipőjét; míg a FernandinhoCasemiroPaulinho trió egyelőre inkább csak védekező feladatokat kapott. Így pedig egyedül Coutinhotól láttuk azt a tipikus “joga bonito”-t, ami miatt sokan kedvelik évtizedek óta a brazil futballt. 1 fecske azonban általában nem csinál nyarat, így ha a társai nem nőnek nagyon gyorsan fel hozzá, akkor Brazília nem jut majd olyan sokáig ezen a tornán, mint amennyire általában egyetemes favoritnak számít a VB-ken. Ráadásul a következő körben ők azzal a Mexikóval játszanak, amely többek közt már megfricskázta itt Oroszországban a regnáló világbajnok Németországot (1-0) is! És azt a barátságos mérkőzést leszámítva, amelyen Mexikó a cseresorával állt ki (0-2), alapvetően egész kiegyensúlyozott mérlegük van Brazília ellen a közelmúltból (1 GY – 1 D – 1 V mérleg és 2:2 gólarány). Bár a csoportelsőséget (vélhetően szándékosan!) elengedték, nagyon meggyőző futballt mutatott be ezen a mundialon a sombrero-s együttes, így egyáltalán nem lepne meg, ha Brazília még az 1/8 döntőt sem élné túl!

Így pedig (talán) Mexikó – Belgium mérkőzést rendeznek majd a negyeddöntőben, amelyben már sokkal inkább favoritnak számítana az európai csapat, mint azt a mostani szorzójuk mutatja. A felek azonban tavaly találkoztak már egymással felkészülési meccsen (3-3), így a nagy taktikusnak számító Roberto Martineznek volt lehetősége feltérképezni a várható ellenfele gyenge pontjait. Ugyanúgy, ahogy Japánét is, ugyanis velük is összecsaptak (1-0) 2017-ben barátságos keretek között. Véleményem szerint mindkettejüktől jobb kerettel rendelkezik és jobb focira is képes Belgium, így azokat a párharcokat ennek a tippnek a szempontjából nem is látom értelmét külön elemezni, számomra triviálisnak tűnnek.

Belgium 1991-93 -as “aranygenerációja” (De BruyneHazardLukakuBatshuayiCarrascoCourtois, stb.) talán most van karrierje csúcspontján, és hát mikor érhetnének el végre egy kiemelkedően jó eredményt egy nagy tornán, ha nem pont most? A 2014-es VB-n és a 2016-os EB-n is a negyeddöntőig jutottak, mostanra pedig annyi nemzetközi tapasztalatot szereztek ezek a játékosok mind klubszinten, mint pedig így együtt a válogatottal, hogy szerintem megértek egy igazán jó teljesítményre. Nem igazán van hiba a játékukban, a selejtezőcsoportjukat veretlenül nyerték (9 GY – 1 D mérleg és 43:6 gólarány), és itt Oroszországban sem igazán lehet belekötni a futballjukba (3 GY mérleg és 9:2 gólarány). Bárki is akarja majd megverni őket, nagyon össze kell kapnia magát! Brazília (és Japán) jelenleg szerintem elmarad az ő szintjüktől…

Eredmény: Belgium – Japán 3-2; Brazília – Belgium 1-2=>Belgium bejutott az elődöntőbe, a tipp NYERT!