Indoklás: na ez egy izgalmas csihi-puhi lehet, tekintve hogy a G csoport állása 4 forduló után még annyira szoros, hogy jelenleg bárki továbbjuthat, de még bárki ki is eshet! Ezek után a döntetlen nem igazán lenne jó itt egyik félnek sem, főleg hogy a kolumbiai Millonarios az utolsó körben majd Brazíliába megy a Corinthianshoz, amely nem lesz épp egy sétagalopp túra…míg az argentin Independiente azzal a venezuelai Larával találkozik majd, akiktől márciusban egyszer már kikaptak (0-1)! Úgyhogy ma vélhetően mindkét fél nyerni akar majd és igyekszik győzelemre játszani, a 3 ponttal ugyanis mindkét csapat sokkal jobb pozícióba kerülhetne a döntő forduló alatt. A Millonariost segítheti, hogy a mérkőzést a ~ 2700 méter magasan fekvő Bogotában rendezik majd, amelynek a hegyi klímájához a tengerparti Buenos Airesből jövő Independiente nyilvánvalóan nincs hozzászokva. Valószínűleg ez az a tényező, amivel a Millonarios mindig alaposan meg szokta lepni a hozzájuk látogató csapatokat, és amiért már majdnem 1 éve veretlenek hazai pályán… Az Independientét pedig segítheti, hogy alapvetően ők rendelkeznek jobb kerettel, amit saját közönségük előtt be is bizonyítottak, hiszen megverték (1-0) a Millonariost. És bár az argentinok alapjátéka inkább a védekezésre épül, amint kapnak 1 gólt, muszáj lesznek ők is reagálni rá valamit; és ha a Coro’-nak tudtak rúgni legutóbb 2 gólt vendégként (2-1), akkor a papíron jóval gyengébb kolumbiaiak hálóját is kutya kötelességük lenne elvileg bevenni még idegenben is! GG és over. Tippem: 2-1, 1-2

1-1=> NYERT! 🙂