Indoklás: Az egymás elleni eredményre és a formára alapozva hozom ezt az underdogot. A 30 éves Kravcsuk 144. a világranglistán, s mivel a tavalyi évet a 211. helyen fejezte be, így neki ez egyértelműen előrelépés. 25-16 a mérlege, s bizony teljesen jó is a formája, nehéz ellenfél Challenger-szinten. Múlt héten elődöntőzött egy török versenyen, a világranglista-85. Bemelmans ellen is 6-4, 6-3 arányú győzelmet aratott. Egyébként is megy rendre két-három kört a versenyein, rengeteg egykori vagy jelenlegi top százast is megvert idén Bemelmans mellett (Ebden, Lu, Harrison, Gojowczyk, Ito, Beck), ezért is furcsa, hogy ő maga nem volt soha ott. Ilhant többször láttam, nem tetszik sem a mostani játéka, sem a formája. A 28 éves török nem sokáig tartja meg a világranglista-91. helyét, ha így folytatja, hamarosan kiesik onnan. Még éppen pozitív a mérlege, de a formája elég ramaty. A legutóbbi három tornáján három meccset tudott csak hozni, olyanok verték (Basic, De Schepper, Karatsev), akiknél Kravcsuk nem gyengébb, sőt. A török a salakos szezon vége óta küszködik, s bizony nagyon kellemetlen vereségekbe futott bele miután nyert még Wimbledonban Janowicz ellen. Tehát a forma alapján nálam Kravcsuk, erre még ráerősít a közös múltjuk. 3-1-re vezet Kravcsuk, Ilhan csak salakon tudott nyerni, ahol az orosz amúgy alig játszik, az elmúlt egy évben lejátszott két meccsük például 7-6, 6:4, illetve 7-6, 6-3 lett Kravcsuknak. 2.10-ért ez abszolút vállalható, hajrá!
6-4, 6-4 => NYERT!