Indoklás: tavaly ugyanebben a párosításban ugyanezt az opciót vittem el, és mivel egyrészt akkor is nyertünk rajta, másrészt azóta nem sok minden változott a csapatok táján a meghatározó tényezőkben, így véleményem szerint ismét érdemes lehet rápróbálni a sok szögletre. Mindkét együttes aktív támadó futballt játszik ugyanis alaptaktikaként, amely már önmagában is kedvez a sok sarokrúgás kiharcolásának, hiszen a „félresikerült” helyzetek (~ blokkolt átlövési kísérletek, hárított kapura tartó próbálkozások, stb.) okozzák általában a legtöbb szögletet. Ezen kívül fontos lehet ehhez az opcióhoz, hogy az adott csapatok használják ki teljes szélességében a pályán, mert a széleken vezetett támadásokból (~ beadási kísérletek, utolsó emberes felszabadítások, stb.) születik még viszonylag sok sarokrúgás. Na már most a Bayern München 4-1-4-1 -es hadrendjében mindig szerephez jut 2 klasszikus szélső középpályás (Robben, Ribery, Müller vagy Thiago Alcantara), akik rendkívül hatékonyan veszik ki a szerepet a támadásépítésből, és ezáltal rengeteg pontrúgást-, többek közt szögletet is kiharcolnak. A Real Madridnál pedig a idén visszatértek a klasszikus 4-4-2 -höz, amelyben nem feltétlenül a középpályáról, hanem egyenesen a védelemből indítják a támadásépítést, így 2 szélső védőjük: Marcelo és Carvajal is rengetegszer fut fel az oldalvonalak mentén beadásokkal tömni a csatárokat. De amikor pályán van a világ egyik legjobb szélsője: Bale; illetve Spanyolország egyik legnagyobb tehetsége: Asensio, akkor közvetlenül a támadók is jó pár szögletet szoktak tudni kiharcolni. Mindkét csapat abszolút hajlamos tehát rá, hogy sok sarokrúgást szedjen össze, és ahogy az utolsó 4 egymás elleni Bajnokok Ligája meccsükön (13, 12, 12, 18), szerintem ma is sokat termelnek majd a gárdák belőle. A fogadó irodák is erre számítanak, így elég magasra tették a határt, de túlrúgható. Tippem: 13 szöglet
13 szöglet=>NYERT! 🙂
