Indoklás: tavaly is találkoztak a felek egymással ugyanebben a sorozatban és ugyanígy a csoportkörben, és azonos arányban verték is egymást oda-vissza (2-1, 1-2). Láthatóan izgalmas, gólgazdag csatákat vívtak tehát, mert közel azonos szinten voltak / és vannak is egyébként a mai napig is. Akkor végül csak 1 pont különbséggel zártak egymáshoz képest a felek, de egyiküknek sem sikerült továbbjutni. Idén azonban egy jóval gyengébb négyesbe kerültek, amelyből papíron akár mindketten továbbléphetnének az erőviszonyok fényében, még ha ezt az 1. fordulóban nem is sikerült bebizonyítaniuk. Mindkét gárda kikapott ugyanis, ráadásul még gólt sem szereztek (0-1, 0-2), amely elég nagy meglepetés! A 2. körben viszont már mindkét csapat szeretne javítani, 2 vereséggel ugyanis már nagyon nagy hátrányba kerülne az, aki esetleg itt ma veszít, sőt az 1 ponttal sem igazán lennének kisegítve, révén hogy a Libertadnak már 6 egysége van. Segítheti a góltermést, hogy az uruguayi Penarolból: Hernandez (védő, 8/0) és Gargano (védekező középpályás, 6/1); míg az argentin Atl. Tucumanból: Lucchetti (1. számú kapus, 7/0), Cabral (védő, 17/1) és Sbuttoni (védő, 4/1) nem bevethetőek! Támadó posztokon viszont mindkét gárdának van mihez nyúlnia, elég csak Maxi Rodriguez (korábban: Espanyol, Atletico Madrid, Liverpool) illetve Javier Toledo (korábban: Atletico-PR, Rosario Central, Estudiantes) neveit említenünk. Tippem: 2-1, 1-2

3-1=> NYERT! 🙂