Indoklás: nem értem az odds párokat. John Isnert (12.) állítják be underdognak, miközben semmi sem szól Nick Kyrgios (41.) mellett. Az amerikai versenyző előrébb helyezkedik el a világranglistán; 12 cm-rel magasabb (a szervánál ez általában előnyt jelent); valamint idén megverte már egyszer az ausztrál tehetséget (ATP Madrid, salakpálya, 6-3, 6-7, 6-4) egy számára nem túl előnyös borításon, ezek után joggal feltételezhetjük, hogy ma a kedvenc borításán (a keményen) még inkább fölénybe kerülhet majd Isner. Kyrgios még csak 20 éves, így nem sok (~ 85 mérkőzés, 69 %-os sikerarány) alkalma volt eddig keménypályán játszani, ellentétben Isnerrel (~ 320 találkozó, 68 %-os mutatóval), aki idén már nyert egy ATP tornát Atlantában, döntőzött Washingtonban és elődöntőzött Miamiban, így összességében elmondható róla, hogy neki van az egyik legjobb idei mérlege (18 GY – 5 V) kemény borításról az egész férfimezőnyben! Február óta csak Djokovictól (1.) és Nishikoritól (4.) tudott kikapni… Kyrgios ezzel szemben csak az Ausztrál Openen, tehát saját közönsége előtt tudott valami érdemi teljesítményt (negyeddöntő) felmutatni idén kemény pályáról, azon kívül összesen 2 tornán indult, de Indian Wellsből már a 2. fordulóban búcsúzott, míg itt Montrealban csak úgy jutott tovább Wawrinkán (5.), hogy a svájci sérülés miatt feladta… Kedvelem Kyrgios játékát és a tudását sem vitatom, de ő itt ma nem győzhet.
Végeredmény: 5-7, 3-6 Nyert!