Indoklás:
Meglep hogy ilyen jó szorzón kínálják ezt az opciót ugyanis a hazai együttes híres a jó támadófociról viszont az ha védekezni kell nagyon messze áll a csapattól így hát rendre gólváltásos mérkőzésbe bonyolodnak így hát a legutóbbi 12 meccsüket nézve 9-szer is jött ez az opció a meccseiken pedig aztán volt minden minőségben ellenfelük de szinte bárki betud találni nekik így hát például a csont utolsó Köln is 2-t vágott nekik vagy most az épp ezer sebből vérző Augsburg nem olyan rég de elég csak pár napot visszamenni hogy a Salzburg elleni teljesítményükre hivatkozzak mivel otthon kikaptak 1-2-re,tehát jó formának sem igazán örvend a sárga fekete alakulat.
A vendég gárda egészen szenzációsan teljesít és addig jöttek a tabellán hogy most már komoly esélyük van jövőre a BL-ben is indulni hiszen mindössze 4 pontra vannak a 2.helytől úgy hogy 1 meccsel kevesebb lejátszott mérkőzéssel rendelkeznek!
Teljesen kicserélődött ez a csapat a tavalyi szezon után és a sikersztori íródik hétről hétre tovább így hát elmondhatják magukról hogy a legutóbbi 13 meccsükből mindössze 2-t vesztettek el és csak a vesztes meccseiken fordult elő hogy nem sikerült legalább 1-szer betalálniuk aktuális ellenfelük kapujába.
Hiányzó lista nem bő ami egyébként meglepő hiszen a Dortmundról beszélek éppen de csak Kagawa(18/5 középpályás) valamint Yarmolenko(16/3 csatár) azok akik hiányozhatnak majd a csapatnak hiszen sérüléssel bajlódnak de úgy igazán rajtuk kívül meccsbefolyásoló sérülés,eltiltás nincs.
Úgy gondolom hogy teljesen egyértelmű miért választottam ezt az opciót!
Tippem 1-1

3-2=>NYERT! 🙂