Indoklás: a mérkőzés a „G” csoport továbbjutó helyeiről hivatott dönteni. A Schalke még harcban áll a 2. pozícióért, amivel a legjobb 16 közé kerülhetnének a BL-ben, míg a Maribor (képünkön) a csoport 3. helyével átkerülhetne az Európa Ligába. Parázs kis csata várható tehát, melyen mindkét fél érdekelt jó eredményt elérni. A szlovénok teljesítményére eddig sem lehetett panasz, hisz mindhárom nagynevű ellenfele (Chelsea, Sporting, Schalke) ellen elért már legalább 1-1 döntetlent, ami megsüvegelendő! Ha ma az első győzelmüket is megszereznék a csoportkörben, azzal pedig történelmet írhatnának. A németeknél továbbra is sok a sérült (Farfán, Sam, Draxler, Matip, Obasi, stb.), de ezt idén már megszokhattuk. Ennek ellenére nagyon látványos és izgalmas meccseket szoktak játszani, sok góllal. Van, hogy ők tömik ki az ellenfeleiket, és van persze, amikor ellenük gáláznak. Épp ezért a mérkőzéseiken a végeredmény sokszor megjósolhatatlan, de a sok gól általában garantált. Az elmúlt 6 találkozójukon például 27 találat esett, ami 4,5 gól / meccsátlag! E téren pedig a szlovének sem maradnak el nagyon: legutóbbi 7 meccsükön 31 gól esett, ami 4,4 gól / meccsátlag! A 2 gárda szeptemberi találkozója ugyan csak 1-1 -re végződött, de ha a mai meccsre nem nyomja rá a bélyegét a nagy tét, minden bizonnyal egy újabb gólfiesztára számíthatunk. De a 3 gólban biztos vagyok. Tippem: 1-2, 2-2