[:hu]Indoklás: Florian Mayer (134.) egy nagyon jó kis füvespályás teniszező. Korábban top20-as volt, ám sok sérülés sújtotta és az idő is kissé már eljárt felette, ám teniszezni még nem felejtett el. Az idei éve eddig elég gyatra, de a kedvenc borításán már nem gondolom, hogy szégyent vallana hazai pályán. Ugyan Stuttgartban Chardytól kikapott 3-ban, de az volt az 1. tétmeccse ezen a borításon, így ez nem olyan meglepő. Tavaly sikerült megnyernie ezt a tornát, szóval bőven-bőven van védendő pontja. Pairet az 1. körben leiskolázta, mindössze 4 játékot nyert a vajkezű francia. Lucas Pouillenek (15.) sikerült megnyernie a stuttgarti tornát, ám elég nehézkesen, hiszen Struff ellen majdnem kiesett az 1. körben. Jó évet fut eddig a francia, hiszen 2 tornát is nyert már idén. Halléban az 1. körben ismét Struff jött vele szembe, akivel megint sikerült egy 3 szettest letolni, de ez most azért simább lett. Írtam már korábban is, hogy Pouille képtelen végig koncentrált maradni egy meccsen. Vagy az 1. vagy a 2. játszmát meghúzza, aztán leereszt és sokkal többet hibázik. Mayer pedig nem az típusú játékos, aki ezt ne büntetné meg, főleg hazai közönség előtt, akik nyilván az ő győzelmét akarnák, meg hát jómaga is. A francia a legutóbbi 5 mérkőzésén 4-et döntőjátszmára vitt, egyedül Pairet tudta 2-ben verni, aki egy nagyon könnyű labdát rontott el és vesztette el az adogatását, különben szinte biztos vagyok benne, hogy ott is döntőjátszma következett volna. Itt sem várok mást, egy felspannolt Mayert, aki Pouille hullámvölgyeit simán kihasználhatja és döntőjátszmára viszik a meccset.

6-7, 6-4, 6-3=>NYERT! [:]