[:hu]Indoklás: a felek találkoztak már idén egyszer, és akkor Aliaksandra Sasnovich (98. a világranglistán) mindössze 3 játékot volt képes nyerni Shuai Zhang (34.) ellen. Igaz, azt a mérkőzést az Ausztrál Openen, keménypályán játszották, a salakon pedig kicsit kiegyenlítettebbek lehetnek az erőviszonyok, mégsem gondolnám, hogy a lényeg sokat változna. A 28 éves kínai Zhang már egy kés, komplett játékos, 1 WTA és 19 ITF tornasikerrel a háta mögött. A mindössze 23 esztendős fehérorosz Sasnovich azonban még utánpótlás szinten sem ért el akkora sikereket, a felnőtt mezőnyben meg aztán főleg nem… Az 1. fordulóban itt Párizsban Zhang underdogként verte meg a vörös poron egyébként egész ügyes Vekicet (75.), amely azt mutatja: jó formában van. Sasnovich viszont mindössze pár labdára volt a kieséstől Golubic (65.) ellen, szerencséjére azonban a rossz formában lévő svájci lány a végére elfáradt és kiengedett… Egyik félnek sem ez a kedvenc borítása, de Sasnovich továbbjutása nagyobb meglepetés volt az első körből, mint Zhangé, ezért érvényesülhet majd a papírforma és ismét a jobb játékos nyer.
6-2, 4-6, 6-3=>NYERT!
[:]
