[:hu]Indoklás: Rafael Nadal (4.) a 10. RG győzelmére pályáz, ehhez 1. körben Benoit Pairet (45.) kell megvernie. A francia egy challenger tornán kezdte hazai pályán, a döntőben Bedene kente el, Marokkóban elődöntőzött és nagyvonalakban igazából ennyi. MC-ban az 1. körben kiesett, Barcelonában a 2. körben, Estorilban pedig megint csak az 1. körben esett ki, aztán emg Madridban verte Bustat és Wawrinkát is, hogy aztán Cuevas ellen kiessen, Rómában aztán a 2. körben kikapott Stantől és Lyonban is Thompson ellen. Ebből is látszik, hogy mennyire kiszámíthatatlan játékosról van szó, nagyon hektikus a teljesítménye, pedig egyébként top10 lehetne, mert vajkeze van, de fejben nagyon könnyen szét tud esni és akkor az Isten sem menti meg a 10+ kettőshibától. Ehhez képest Nadal eddig az egész salakszezont majdnem hibátlanul vitte, de Thiemtől kikapott, aki idén a második legeredményesebb volt ezen a borításon. Ez a vereség egyébként szerintem jót is tett, hiszen nem gondolom, hogy hibátlan salakszezont tudott volna produkálni, így a Garrosra maximális felkészültséggel érkezhetett, kipihenten. Nyerőt is vagy 3x kell ellene ütnie Pairenek, hiszen annyit fut, mint egy a labdák után és olyan lehetetlennek tűnő helyzetekből hozza vissza magát a labdamenetbe, hogy az elképesztő. Mostanában egyre jobban szervál, nagyon kevés ki nem kényszerített hibával játszik és az ejtések is nagyon jól mennek illetve a hálónál is brillírozik. Én egy olyan forgatókönyvet látok magam előtt, hogy azért mégis csak hazai pályán játszik Paire, ezért lehet egy szorosabb szett (mondjuk 6-4), aztán elgurul a gyógyszere és duplabrékeket fog kapni. Biztos, hogy 3-ban húzza be Nadal és mivel ekkora küzdő, szerintem le fogja hozni ezt a határt, hogy tartalékolja az energiáját például az elődöntőre.
Tippem: 4-6, 2-6, 2-6
1-6, 4-6, 1-6=> NYERT! [:]
