[:hu]Indoklás: Aljaz Bedene a salakpályás szezonban nyert Franciaországban egy Challengert, majd Olaszországban egy Challengert, utána a selejtezőből feljutva döntőzött Budapesten, majd Isztambulban és Rómában a második körben esett ki, előbb Raonic ellen három szettben, majd Djokovic ellen kicsit simábban. Mindezen eredmények egy 20-3-as mérleget eredményeztek neki salakon, ami megsüvegelendő. Előbbi sorokból leszűrhető, hogy Bedene legjobb borítása a salak, legutóbb a Garroson a harmadik körig jutott, ahol Djokovic ellen is tisztesen helyt állt. Bedene ellenfele Harrison lesz, aki nagyon várja már, hogy véget érjen a salakpályás szezon, hiszen ez a borítás számára sosem hoz jó eredményeket. Harrison amerikai lévén keveset játszik salakon, azt is eredménytelenül teszi. Idén 3 meccset nyert meg, két még nála is bénább salakos teniszező, illetve egy Garcia-Lopez ellen, akit abban a formájában még én is megcsaptam volna. A hat vereség, amit Harrison összeszedett salakon, pedig mind-mind sima 2:0-ák voltak. Ég és föld a különbség a két játékos között, remélem ez ma a pályán is megmutatkozik majd.
6-4, 6-0, 3-6, 6-1=>NYERT! [:]
