[:hu]Indoklás:
Egy kisebb karácsonyi hullámvölgy után ismét elindult a Bostoni szekér és már sorozatban 4-et nyertek pedig ezek közül 3 hatalmas rangadó volt így hát a Charlotte idegenbeli legyőzése valamint a Rockets és a Cavs elleni hazai siker is elég szépen mutat és ehhez még tettek egy Nets elleni győzelmet is.
A Cavs csapatát győzték le legutóbb majd 20 ponttal és igazi csapatjátékot láthattunk a Celticstől hiszen sem Irving sem Smart de még Tatum sem igazán villogott,mindegyikük 10-15 pont közt dobott de a többiek is hasonlóan tettek és ha 6-7 játékos így dob akkor nincs szükség arra hogy ők igazából húzzák az igát.
Természetesen hatalmas fegyverei ők ennek a csapatnak de amíg például Rozier a padról beszállva 20-al tud hozzátenni addig nincs értelme nagyon az egyénieskedésnek.
Ha ma is képes lesz a csapat hasonló játékra akkor ismét egy sima győzelem lesz ez a hazai együttesnek ez nem lehet kérdés.
A vendégek jól hagyták ott 2017-et hiszen verték idegenben a Pacers majd 20-al aztán 2018-ban is bekezdtek hiszen jól elgyepálták a Lakers együttesét de az előző fordulóban a Nets otthonában sikerült egy váratlan vereségbe belefutni és a helyzet pont az volt hogy Butlers nagyon jól dobott de a többiek gyakorlatilag Townson kívül nem igazán tudtak semmit hozzátenni talán még Wiggins 17 pontja mondható valaminek de ő meg amit tudott csak dobálta el és hát ő sem dobott valami nagy hatékonysággal.
Az is hozzátartozik ehhez a párosításhoz hogy a Minnesota 2005-ben nyert itt utoljára szóval sok jó emlék nem fűződik a Celticshez ha a történelmet nézzük.
Úgy gondolom hogy most is a jobb erőkből álló Celtics behúzza ezt a meccset főleg hogy csúcsformában van a csapat és minden játékosuk nagyon szépen átlagol.
Hatalmas söprés nem lesz de magabiztos győzelem lehet ebből úgy érzem.
Tippem 109-98
91-84=> NYERT! :)[:]
