[:hu]FAQ: a tipp értelmezése, hogy a mérkőzésen legalább 22 játék születik. Például: 6-4, 7-5
Indoklás: két olyan teniszező meccse lesz ez, akik bárhol és bármikor kerülnek szembe egymással, mindig hagyományosan nagy derbit vívnak. Már 2010-bő is van 3 szettes, 33 játékot hozó egymás elleni csatájuk, pedig Anastasija Sevastova (26. a világranglistán) akkor még csak 20 éves volt! Az azóta még képzettebb lettországi születésű lány 2 éve salakon (Gastein) is eléggé megszorította és döntő szettre a korábban (2011.) top10-es játékosnak számító Samantha Stosurt (18.); idén pedig Dohában, keménypályán is játszottak már egymással egy overt (5-7, 4-6). Ma is valami ilyesmire számítok, révén hogy mindkettőjük otthon van a borításon (Sevastova ~ 230, míg Stosur ~ 220 hivatalos mérkőzést játszotta rajta), és mindkettejön salakra „beütve” is érkezik: a múlt héten Charlestonban már egyaránt bemelegítettek néhány győzelemmel. Egyiküknek sincs azonban eddig túl jó éve, ezért mindketten bizonyítani és nyerni akarhatnak ma, így elég nagy küzdelemre és hosszú, szoros meccsre van kilátás. Döntőt szettet vagy akár egy tie-breaket is várok.
6-1, 4-6. 6-3=>NYERT! [:]
