[:hu]FAQ: a tipp értelmezése, hogy Svitolina legalább 5 játék különbséggel nyer. Például: 4-6, 3-6

Indoklás: Lauren Davis (46. a világranglistán) elképesztő formában van, a tavaly nyári US Open óta 29 győzelem és mindössze 6 vereség a mérlege, ezalatt 3 WTA döntős szereplés is összejött! Az utóbbi 13 napban azonban ez már a 10. meccse lesz, és láthatóan fárad. Minella (77.), Kr. Pliskova (55.) és Makarova (37.) ellen is csak döntő szettekben tudott továbbjutni itt Dubaiban, ami például 5 óra tiszta játékidőt jelent az utóbbi 3 napból! Mindez nagyon megterhelő egy mindössze 23 éves játékosnak, amely még csak most kezd igazán beérni, ezért arra számítok, hogy mára elfogy az ereje, egyszerűen ki fog pukkadni. Elina Svitolina (13.) ugyanis jóval pihentebb nála, ő kihagyta a dohai tornát múlt héten, és itt Dubaiban állt csak rajthoz. Az ukrán lány ráadásul hiába fiatalabb egy évvel, előbb került a világelit közelébe, így mondhatni tapasztaltabb is amerikai társánál. Háromszor meccseltek eddig egymással, és ebből 2 sima, valamint 1 háromjátszmás Svitolina siker született, és úgy gondolom ma is a szőkeség fog nyerni, a kérdés csak a szettarány. Davisben maximum 1 szettre látok még tartalék szuflát, de ha azt meg is nyeri, akkor is lejöhet még ezzel a hendinkeppes határral az opciónk.

0-6, 4-6 => NYERT![:]