[:hu]Indoklás: Le a kalappal Roger Federer (17.) teljesítménye előtt. Bebizonyította, hogy teljesen mindegy milyen számot kap a neve mellé és hány éves, mert mindenféleképpen számolni kell vele. Nem hiszem, hogy túl sokan gondolták volna, hogy idáig eljut (Nadallal párhuzamosan) többhónapos kihagyás után. Eleinte még akadozott a gépezet, de Melbourneben csúcsra ért a maestro. Berdychet nevetségesen könnyedén verte, Nishikori ellen megmutatta, hogy erőnlétileg sincs gond, hiszen 5 szettben letudta (ami egyébként simán lehetett volna 4 is). A sors is úgy akarta, hogy a világelsővel ne kelljen találkoznia, tehát Zverev némi túlzással egy „bemelegítő meccsnek” jó volt. A hálónál még mindig tananyag, amit művel, a szervák variálásában még mindig ő a legjobb, amit a számok is alátámasztanak, hiszen brutálisan sok pontot nyer belőlük és a fonákja most is gyilkos. Stan Wawrinka (4.) egyáltalán nem játszik rosszul, de igazán nagy kihívást egyik ellenfele sem jelentett. Klizan ellen majdnem kiesett, egy picit növelt a játéka színvonalán vagy azt is mondhatnám, hogy a ki nem kényszerített hibák számát a minimumon tartja azóta, de a káprázatos fonák nyerők és a wawrinkás játék elmarad. Jól ismerik egymást a pályán és azon kívül is. Olimpiát és DK-t is együtt nyertek, de Federer Stan mumusa lett. 21 találkozásukból mindössze 3-at nyert Waw, azokat is a számára legszimpatikusabb borításon, salakon. A gyorsabb borításokon ugyanis Roger játéka abszolút dominál. Wawrinka egyébként Fedex ellen a pontoknak csak különösen alacsony százalékát nyeri meg, nagyjából 25% körül. Hiába, Stan egy gyengébb kaliberű játékos volt mindig is a „Nagy Négyeshez” képest (ami ma már aligha létezik…?), a honfitársa ellen meg rendre elbukja a meccseit. Wawrinkának akkor lehet esélye, ha valahogy el tudja húzni a meccset 3,5-4 órát, akkor fordulhat a kocka Stan javára meg van még pár ilyen forgatókönyv, de ha minden a terv szerint alakul, akkor Frédi döntőzni fog (Néhány embert azt mondja, hogy lesz svájci a döntőben. Nem tudom mi igaz belőle…).
7-5, 6-3, 1-6, 4-6, 6-3=> NYERT![:]
