[:hu]Indoklás: Storm Sanders (292. a világranglistán) nevét bevallom őszintén még sosem hallottam, pedig az ausztrál lány már 22 éves, lassan kinövi tehát a „fiatal tehetség” kategóriát… Mégsem villantotta igazából eddig semmi nagyot, és csak hazai származása révén kapott szabadkártyás indulási jogot erre a tornára. Mivel még sosem láttam játszani, ezért a tőle várható teljesítmény megsaccolásához a legutóbbi 2 versenymeccsének eredményét hívom segítségül: Tanaka (348.) és Fourlis (423.) ellen kapott ki 2 ausztráliai ITF (~ utánpótlás) tornán… Ez kevés. Nagyon kevés. Tereza Martincova (163.) neve viszont többeteknek ismerősen csenghet már, hiszen tavaly többször is ajánlottam fogadásokat a mérkőzéseire. A szintén 22 esztendős csehországi születésű lány salakjátékosnak készül, de kemény borításról is vannak azért szép eredményei vannak. Játszotta rajta például tavaly már WTA elődöntőt (Quebec) is, de tavaly jó pár felnőtt keménypályás tornán nyert meccseket tőle papíron komolyabb ellenfelekkel szemben is! Az évet Aucklandben kezdte, ahol már nyert is 2 meccset, jobban be van tehát kvázi melegítve, míg az idén hivatalos versenyen ütőt még kezébe nem fogó Sanders. Előrébb tart a fejlődésben Martincova, így ez az odds csak a „hazai pálya előnyének” szól.

4-6, 2-6 => NYERT![:]