[:hu]Indoklás: divízió rangadó nyugaton, 2 jelenleg még rájátszás esélyes csapat között, amelyek közül viszont meglepetés lenne, ha végül bármelyik is elérné majd a play offot. Mindkét gárdánál ugyanis ez a szezon inkább az építkezésről és a sok fiatal játékos beépítéséről valamint összeszoktatásáról szól, akik nagyot inkább majd csak jövőre fognak robbantani. Annál is inkább, mert a Wolvesnak még mindenképp szüksége lenne igazolásra, hiszen lényegében egy 3 személyes csapatról van szó: Towns, Wiggins és LaVine 20 pont felett átlagolnak a szezonban és bármikor dobnak akár 40-et is fejeként, de nincs mögöttük megfelelő rotáció, a padról szinte senki sem tud beszállni minőségileg segíteni nekik. Ez okozza általában a Minnesota vesztét, főleg idegenben, ahol mindössze 5 GY – 10 V mérleggel állnak… A Denver ezzel szemben legalább 10 olyan játékost fel tud sorakoztatni, akik egymást váltva ugyanolyan egységet tudnak alkotni a pályán, jóval könnyebb tehát pihentetniük, így eredményesebb a rotációjuk. Náluk is sok viszont a fiatal, még némileg tapasztalatlan kosaras, ezért botladoznak annyit, de otthon azért egész stabilan (6 GY – 8 V). A Minnesotát elkapták már idén egyszer (102-99) idegenben, és ma otthon még inkább ők lesznek a favoritok, mert kell ez a győzelem a pozíciójuk megerősítéséhez.

105-103=> NYERT![:]