[:hu]Indoklás: Megvártam az indoklással az első két meccset hogy lássam mibe is mentem igazából bele hiszen azért valljuk be nem kis kockázatot rejtett ez a tipp.
Hiszen történhetett volna az is hogy óriási blama és a Norvégok messze elmaradnak maguktól (mint pl.: Magyarország) de hála istennek nem ez történt.
Nincs semmilyen blama hanem henger van!
Nora Mörk vezette Norvégia úgy gondolom a végső győztese is lehet a tornának ezzel a játékkal.
Mint láthattuk Románia erősebb mint Oroszország jelen pillanatban pedig én sokkal inkább féltettem őket az utóbbi csapattól mint az egyetlen klasszisból álló Romániától.
Tökéletes az összhang és működik minden a Norvégoknak és az Oroszok ellen már akár néhány kulcsembert is lehet pihentetni(bár nem hiszem hogy így lesz).
Amit eddig láttam,meggyőzött és továbbra is élvezik a Norvég lányok a bizalmamat!
MEGVAN!!! Norvégia a döntőben![:]