[:hu]Indoklás: Ez egy érdekes mérkőzés számomra, mivel Gergye Roland a Paris-ban fog játszani ma este és végig a szezonban. Pár nappal ezelőtt kupadöntőt játszottak az Ajaccio ellen idegenben,amelyen csak az 5. szettben 16-18 kaptak csak ki. A Nice most került fel a PRO B-ből amelyet úgy ért el, hogy a Play off döntőben nagy csatában verte meg a Rennes-t, pedig a Rennes 21 fordulós alapszakasz alatt 19 pontos előnyt szerzett. Itt megjegyezném, hogy nagyon bűzlik valami… Az igazolásokat nézve, úgy gondolom Roland nem hiába választotta ezt a csapatot, azaz biztosan nagy tervekkel vágnak neki ennek az évnek. Az oddsokat szerintem az elmúlt meccseik alapján állították be, ami 2009-2011 közöttiek. Én jobban hiszek abban, hogy a Paris a tavalyi középmezőnyből biztosan előre akar lépni és egy másodosztályból feljutó csapat nekik ebben nem okozhat akadályt. Megjegyzem azt is érdemes figyelemben venni, hogy a francia bajnokság nagyon kiegyenlített, főleg ha azt nézem hogy tavaly 17/9 mérleggel 2. lett a Tours és 15/11 eredménnyel pedig 6-8 között lehetett végezni (6. helyen – Paris). Ebben a bajnokságban sok 5 szettes mérkőzés lesz az tuti.

17-25, 13-25, 11-25 => NYERT![:]