[:hu]Indoklás: a Budapesti Egyetemi Atlétikai Klub ma ismét távol saját közegétől fog kosarazni, ami nem indul túlságosan sok jó előjellel, ugyanis az egyébként sokkal gyengébb női kosárcsapat, ma több hiányzóval érkezett meg. Többen betegség miatt, kevesebben sérülés miatt hiányoznak a fővárosiaktól, ami sok jó előjellel nem kecsegtet. Tavaly egymás mellett végzett a két csapat, persze azért azt nem árt tudni, hogy az 1 pont különbség ellenére óriási a szakadék a két csapat között. Az Újbuda tavaly több, mint 1400 „gólt” kapott, és ezt kompenzálni egyáltalán nem sikerült, hiszen a dobott pontok száma náluk az ezret sem érte el, ami elképesztően gyenge. Ugyan szinte mindenkitől kikapott mindkét csapat, mégis nagy a különbség, hiszen míg az Újbuda 20-30-40el, addig a ZTE „csak” 10-15el. Idén viszont változik minden, két légiós is érkezett Zalaegerszegre, akik eddig nagyon jól játszanak és egyértelműen húzóemberek. Megverték már a Vasast, akik erősödtek, és a a Ceglédet is, valamint eddig egyedül csak a Győrtől kaptak ki (tőlük sem sokkal, ráadásul idegenben, ami feledhető), akiket nem kell senkinek sem komolyabban bemutatnom. A Cegléd ellen például az Újbuda 20(!)-al kikapott. Ma a BEAC-Csata juniorcsapatban szerepet kapó játékosok, Karagits Kira és Hizsnyik Dóra is bekerült a Zalaegerszegre utazó csapatba. Így ma este 6 órától még a szokásosnál is fiatalabb csapat lép pályára az ötödik forduló zárómeccsén, ráadásul több hiányzóval is. Utoljára 2008-ban nem volt meg ez a határ, ma azonban a szokásosnál is nagyobb esély nyílik a túllépésre a fiatalított, több hiányzóval kiálló Újbuda ellen. Ingyenes a belépés, így vélhetően gálát szeretnének tartani Gáspár Dávid lányai. Tippem: 78-50

84-52 => NYERT![:]