[:hu]Indoklás: Martin Klizannak peches éve van, hiszen már háromszor kellett kényszerpihenőt tartania idén. A júliust a viszontagságos idők ellenére igen jól teniszezte végig, hiszen legjobb borításán, a salakon teniszezhetett. A kemény pályás meccsekkel kicsit bajban van a szlovák, hiszen kevesebbet játszik ezen a borításon és gyengébbek is az eredményei, mint salakon. A US Open első körében Youzhny lemosta a pályáról, ami jó képet festett nekünk a keményebb borítás és Klizan jelenlegi kapcsolatáról. Julien Benneteaut én már leírtam, hiszen hosszú sérülése után a nulláról kellett felépítkeznie és semmilyen eredményt sem tudott felmutatni, aztán Atlantában már nyert meccset, majd Los Cabosban a negyeddöntőig ment, később Ferrert verte Cincinnatiban. A francia veterán jó teniszt tud produkálni kemény pályán, ami komoly gondot jelenthet Klizannak. A hazai közönség biztosan támogatni fogja Benneteaut, akinek papíron nyernie kell ezt a mérkőzést, és én is bizalmat szavazok neki.
2-6, 1-6 => NYERT![:]
